|
Ruzicskay Gyűjtemény - Szarvas Erzsébet-liget Ruzicskay György festőművész Munkácsi díjas, Kiváló- és Érdemes művész Gyűjteménye
1918-ban Nagyváradon kezdte művészi pályáját, ekkor és ott veszi fel a Ruzicskay művésznevet. Tanulmányait Münchenben kezdi, de tanul és alkot Hollandiában, Franciaországban, Olaszországban, az USA-ban, Kanadában is. Sokat utazik és alkot. 1960-ban szülővárosa az Erzsébet-ligetben alkotóházat bocsát a rendelkezésére, így attól kezdve nyarait ott töltötte, és Szarvas – Budapest – Párizs háromszögben élt és alkotott. A Ruzicskay György rendkívül termékeny életének korszakai: a kezdeti akadémiai korszak, a történeti témák korszaka, a világtörténeti utazások korszaka, az ember és a technika ábrázolásának korszaka, a biofestészetnek nevezett időszak képei. Kiemelhetők a szeretett város, Párizs képei, mely, mint téma, szinte végig vonul tevékeny életművén. Pályafutása, életműve óhatatlanul is Ady Endre Az Értől az Óceánig című költeményét juttatja eszünkbe: a tengerig eljutó ismeretlen kis patak a Mester életútját is példázza. A művész Szarvasról indult eljutott Párizsig, majd visszatért szülővárosába. Ruzicskay György emberként és művészként is nagy
volt. Szinte az egész XX. századot átölelő munkásságában az érték centrikus
életvitel, a haladás iránti vágy nyilvánult meg és az élet értelmének kutatása
töltötte ki. Ars poeticáját így határozta meg: „A valóságból, a természetből indultam ki; különböző stílusfokozatokat alakítottam ki, de mindenkor az élet, a mozgás festője vagyok, szándékom az expresszív realizmus intim és monumentális értelemben.” Nagyváradon, a város akkori pezsdítő légkörében születtek első érett művei. A Szerelemkereső: ez a 112 lapból álló rajzciklus tette ismertté (a mű eredetije a Nemzeti Galériában található letétben). Ebben az időszakban a művészt a humanista értékek felmutatása, a fasizmus és a háború elleni fellépése jellemezte. A háború utáni munkásságában, a korábbi harcos alapállását egy intimebb, bensőségesebb lírai hangulat veszi át. Mozgalmas kompozíciók hosszú sorában tesz hitet az anyagi és szellemi változás mellett. Nagyszabású ciklusban dolgozza fel a szülővárosa Szarvas történetét. Az ötvenes évek végétől sokat utazhat: éveket tölt Párizsban, megfordul Angliában, Hollandiában és Amerikában hű társával, feleségével, Etelkával. Ekkor készített dinamikus városképeivel és színkompozícióival rendszeres szereplője és kitüntetettje a kiállításoknak. Ezt a korszakot jellemzi a Fantasztikus utazás című műve. Amolyan ellenpontként
egyre több időt tölt Szarvason. Ebben a korszakában készül el Tessedik Sámuel élete és Gyula várának
krónikája. 1973-ban bővül az Alkotóház kiállító teremmel, és ekkor áll
össze a Ruzicskay – gyű Kiállításai voltak Nagyváradon, Budapesten, Temesváron, Aradon, Bukarestben, Kolozsváron, Amsterdamban, Utrecht-ben, Párizsban, New Yorkban, Glasgowban, Nyíregyházán, Szarvason, Békéscsabán. Képei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában, a békéscsabai Munkácsy és a szarvasi Tessedik Múzeumban, Nagyváradon és Kiscell-en, főként a Ruzicskay Alkotóházban. 2004-ben 6 db. grafikáját állították ki – más európai művész képeivel együtt-, Budapesten- Stuttgartban Modernizmusok 1900-1930 c. kiállításon. A festőművész munkásságát számos hazai és külföldi díj fémjelzi: két alkalommal kapta meg Párizsban a Grand Prix díjat (1959, 1961); majd a Munka Érdemrend arany fokozata (1971); Munkácsy-díj (1973); Szarvas város díszpolgára (1975); Érdemes művész (1976); Kiváló művész (1982) és a Magyar Népköztársaság Zászlórendje (1986).
1990-ben, az Alkotóházban található néprajzi
gyűjteményét és festményeit Szarvas városnak ajándékozza, amit végrendele A Közalapítvány erre a célra 2003-ban létrehozta a Ruzicskay Ösztöndíjat, amit évente ítélnek oda. Az első, 2003/2004 tanévben Ruzicskay -ösztöndíjas Bessenyei Bence, 2004/2005 tanévben Komlovszky-Szvet Tamás, 2005/2006 tanévben Hering Zoltán, 2007-ben Tóth Annamária, 2008/2009-bén Búzás Alíz, 2010-ben Tóth Ildikó, 2011-ben Búzás Alíz szarvasi diákok lettek. 2009. március 15-én a Szarvasért Alapítvány közreműködésével, közadakozásból Ruzicskay György mellszobrát állítottuk fel az Alkotóház udvarán. Ruzicskay Gyűjtemény megtekinthető Szarvason (Erzsébet- liget) a Ruzicskay Alkotóházban, ahol állandó kiállításán a művész korszakaiban készült alkotásai láthatók, ezeken túl ugyanott, rendszeresen időszaki kiállításon mutatják be egy tematikus kiállításon a képeit.
A művészúrral együtt valljuk: „Szeresd a művészetet, ezzel is saját életedet nemesíted”. A Ruzicskay hagyaték gondozója: Kuratórium: Ruzicskay Collection
Szarvas
(
|
|
|
|
|
|
Tóth Ildikó |
Tóth Annamária |
Hering Zoltán |
|
|
|
|
|
Komlovszky-Szvet Tamás |
Búzás Alíz |
Bessenyei Bence |
|
|
|
|
|
Új kiadványunk 2010. |
Toldi rajzsorzat megnyítója 2010. |
Ruzicskay reklám |
|
|
|
|
|
Szarvas (biokép) |
Ruzicskay Teremtő kezek 2. |
Ruzicskay György szobra és a művésznő, Mihály Bernadett |
|
|
|
|
|
Tessedik Sámuel élete című kiállítás |
Ruzicskay Alkotóházban |
Nagyszalonta Toldi Kiállítás megnyitó 2011. |
|
|
|
|
|
Kishegyes, Ruzicskay Kiállítás |
Akt 1 |
Akt 2 |
|
|
|
|
|
Ruzicskay György |
Párizs Notre Dame |
Nagyvárosi fények (Grand Prix) |
|
|
|
|
|
Mama |
Toldi Kiállítás az Alkotóházban 2010. |
Alkotótábor 2011. |
|
|
|
|
|
Dr. Demeter László Nagyszalontán, |
Dr. Kutas Ferenc és Brachna Irén előadása Nagyszalonta Toldi kiállítás 2011. |
Sára Péter fotókiállításának megnyitója |